HBWEB • FOGASKEREKŰ VASÚT • HBWEB • FOGASKEREKŰ VASÚT • HBWEB • FOGASKEREKŰ VASÚT • HBWEB
www.pcnetsol.com
www.hbweb.hu
HBWEB CÍMLAP » 
FOGASKEREKŰ CÍMLAP » 


Tisztelt Olvasóm, kedves Barátom!
1987. január 11.
Avagy a Fogaskerekű Vasút fekete napja egy kilencéves fiú szemszögéből
   E nap estéje gyökeresen felforgatta a hegyivasút békés életét és két járművezetőjét ki is oltotta. A vizsgálatokat már rég lezárták. Több, mint harminc éve már, talán el is felejtették az öreg „hegylakók”, s a vasút alkalmazottjai. Ezért úgy láttam jónak, ha a saját benyomásaimat és gyermekfejjel átélt élményeimet osztom meg Veletek mindannyiunk okulására és az elhunyt kedves Fogasvezetők emlékére:

• Czippoth Istvánné (Márta) 
• Nok Péter
Béke poraikra!

      Hófödte vasárnap reggelre ébredtünk, épp mosakodtam, mikor a rádió az alábbiakat közölte: „Orgonás felsőn kisiklott a Fogaskerekű, ezért csak Esze Tamás Iskolától járnak a vonatok Széchenyi-hegyig”. Húúú – gondoltam – ezt meg kell tekinteni! Ilyet még úgyse láttam… Épp kapóra jött, hogy síelni indultunk – volna – Szüleimmel és Péter barátommal Normafára. Péter pont Orgonásnál lakott, konyhaablakukból tökéletesen rálátni az említett kitérő peronjára (ennek a későbbiekben lesz jelentőssége). 
   Pici voltam még, a hó pedig óriási. Talán nem is volt részünk ily masszív télben 1997-ig. Combközépig süppedezve loholtam le Orgonásra, megtekinteni a kisiklott piros vonatot. Nem volt piskóta, mondhattam, nem is sejtve, hogy még aznap este valami óriási szerencsétlenségben, lenyűgöző, soha sem feledhető látványban lesz részem. 
   Vizsgálgattam a kocsikat és a helyszínt: lefelé csúcs felől siklott ki a szerelvény. Az 57-es motorkocsi mind a négy tengelyével beült a két vágány közti nagy semmibe, párja, a 67-es pótkocsi csak a völgyfelőli forgóvázával vájt új barázdát. A vonal alsó szakaszán az 53-63-as szerelvény járkált, mely egész végig hurcolta fel a helyszínre az emelőket, s egyéb berendezéseket. Édesanyám unszolására elindultunk Esze Tamás Iskola felé, reménykedve, hogy előbb-utóbb feljutunk a hegyre. Kisvártatva meg is jelent a hófödte hegyoldalból az 52-62-es, de a vezető valami fékproblémára hivatkozva nem ment fel többet aznap. Le is állította, rögzítette vonatát a 67-es kocsi felett. Nem is jutottunk fel aznap Normafára… 
   Időközben valamikor vissza sikerült helyezniük a 67-est, valamint az 57-est pedig az Orgonás első vágányának peronja közelébe tuszkolták, hogy a kitérő vágányon ne lógjon a vonatok űrszelvényébe, azok közlekedését ne akadályozza. Estére befejezték e nagy műveletet, leláncolták az 57-est, és lekerült a telepre a 67-es és az 52-62-es egyaránt. 
   Este Péteréknél szerveztek Őseink valamiféle összejövetelt, de Péterrel a kertjükben szánkóztam, ki-kimerészkedve az ottfelejtett 57-eshez. Jól megdobáltuk hógolyóval, viccesnek találtuk a magára hagyott kocsit. 
      Jócskán estére járhatott már, mikor hallottuk, hogy jön felfelé a Fogas. Meg is lepődtünk, hisz nem gondoltuk volna, hogy estére újra megindul a forgalom. Márta néni vezette a vonatot (akit akkor láttuk utoljára). Óvatosan haladt el az 52-62-essel a kisiklott kocsi mellett. Drukkoltunk, hogy menjen neki, vagy legalább súrolja! De hülye vicc volt! Nem is hittük volna, hogy ez lesz a veszte egy órán belül... 
   Kedves Szüleink személyében őrzőangyalunk szólított fel minket a fűtött lakásba vacsora ürügyén. Épp felolvadtunk a kiadós hócsaták után, mikor csupaüveg házuk ablakai egyszerre csak vadul elkezdtek rezegni, majd' kiestek helyükről. Péter magyarázta, hogy reggel is ilyen volt. Már amikor kisiklott a Fogas. Rohantunk a konyhaablakba, nem kis izgalommal, mikor az alábbi képsorokat láttam, melyet nem felejtek el, amíg csak élek. 

   A hatalmas zörgés és folyamatos csörömpölés (a kisiklott roncsok darálták lefelé a talpfákat) közepette mintha valaki egy óriásit rúgott volna az „ottfelejtett” 57-esbe, ami egy picit előreugrott. Majd ugyanazon pillanatban egy sötét, egyedülálló motorkocsi, mint „őrült, ki letépte láncát” (állítólag 40-50 km/h-val) robogott le Városmajor irányába. 
   S végül egy összeroncsolódott végű pótkocsi állt meg kicsit lejjebb, mint az 57-es. A zörgésnek vége szakadt, néma síri csend és döbbenet következett. Szüleink akkor már öltözködtek, épp a zseblámpájukat vették magukhoz, de megengedték, hogy velük tartsunk. Senki sem tudott semmit, csak éreztük, hogy itt valami nem mindennapi dolog történt. 
   Kiérve az állomásra megdöbbentő látvány fogadott bennünket. Az 52-es (reggel még fékhiba miatt félreállt) motorkocsi teljesen belefúródva a 63-as pótkocsiba. Kilenc évesen még nem foghattuk fel, hogy mi is történt: itt emberek vesztették életüket, itt valami nagy szerencsétlenség roncsai előtt állunk. A szomszédok addigra már hívták a mentőket és a rendőröket egyaránt, lámpákkal kutakodtak élet után, majd szüleink felzavartak minket a lakásba. Most már tudom, miért… 
   Amikor újra lemehettem a tetthelyre, már a mentők járkáltak a szomszédokkal a roncsokban és mikor megkérdeztem, hogy a vezetőkkel mi van, azt felelte: A vezető jól van. Csak később gondoltam át válaszát és furcsálltam, miért csak egyes számban beszélt róluk, hisz ketten voltak. Már ekkor gyanússá vált előttem valami… 
   Orgonás állomás sajnos a közúti járművek számára megközelíthetetlen. A mentőorvos dacolva a hatalmas és fergeteges hóakadályokkal gyalog megmászta a lépcsőket, de erre a rendőr már nem volt képes, félútról visszafordult. No comment… 
   A mentős helytállására visszatérve mindenképp megemlítendő, hogy mikor mentőautóval megkerülvén a Rőzse utca háromszögét az állomás alatti lépcsőhöz csúszkált, kabát nélkül pattant ki járművéből, s lóhalálában a színhelyre robogott. Mikorra Édesanyám utánaeredt a kocsiból kikapott kabátjával, az fiatal orvos már a roncsok között kutatta az esetleges túlélőket. Pár perc múltán, mikor kijött, már másképp látta a helyzetet: Ide segítség kell! – mondotta. 
   A lakosok másnap reggelig havat lapátoltak, a dermesztő -10 C ellenére, ugyanis az éjszakai erős szél miatt a hó betemetett reggelre szinte mindent.
   Egész este sasoltuk a híradásokat, és a műsorzáró hírek már két halálos áldozatról számoltak be. Futótűzként terjedtek a hírek: Hogy a kocsi fékhibás volt, meg Márta néni szólt, de senki se figyelt rá, valamint többen is kiugrottak a lefelé lóhalálában robogó szerelvényből. Ezt ugyan kevéssé hiszi el az ember, hisz a fékevesztett járgány a 100 ‰-es lejtőn igen hirtelen gyorsul, és a száguldás kezdete és az ütközés között egész biztos, hogy 20 másodpercnél több idő nem telt el. Már másnap mindenki „csodájára járt” az esetnek, szinte az egész hegy lakossága megfordult Orgonás környékén, amely zarándokhellyé vált. Egyesek azért, mert nem voltak még „ingyencirkuszban”, mások pedig kegyeletüket rótták le az elhunyt járművezetők előtt, asszonyok összegyűltek és sírtak. 
   Több, mint egy hétig ott díszelegtek a roncsok Orgonás állomáson. Lelkes és gondoskodó hegylakók gyűjtést szerveztek Czippoth Istvánné és Nok Péter családja részére, hisz a BKV már akkor sem a „hadiárvák” iránti gondoskodásáról volt híres. 
   Egyik este, mikor hazatértünk az iskolából, már azt láttuk, hogy a roncsokat épp szétszedni próbálgatják és másnapra már kitisztult Orgonás látképe. Csökkentett üzemben helyreállt a forgalom az épen maradt négy szerelvénnyel (51-61, 54-67!, 55-65, 56-66).

A balesetben az alábbi kocsik sérültek meg

   52 (motor): Ez a kocsi okozta a tragédiát. Máig tisztázatlan körülmények közt (illetve jelen fórumon nem akarok találgatásokba bocsátkozni) féktelenül elszabadult és Esze Tamás Iskolánál frontálisan ütközött a 63-as kocsival. Czippoth Istvánné vezette. A BKV Fehér úti VJF. javította meg a vázszerkezetét, karosszériáját. 1991-ben állt újra forgalomba. 
   62 (pót): Az 52-es motorkocsi Esze Tamás Iskolánál, az ütközés következtében leszakadt és állva maradt pótkocsija. A karambol helyszínén maradt, a roncsokkal együtt nem gurult le Orgonásig. 1987. tavaszán állt újra forgalomba. 
   53 (motor): Az Esze Tamás Iskolai ütközés folyamán a 63-as pótkocsijáról leszakadt, nagy sebességgel szaladt le Városmajorig, ahol az utasok nélkül tárolt 64-es kocsival ütközött, viszonylag kisebb sebességgel. 1989-ben állt újra forgalomba.
   63 (pót): Ebbe rohant bele kíméletlenül az 52-es. Nok Péter vezette. A jármű „A”-vége a vezetőfülkével egyetemben teljesen szétroncsolódott, a „B”-vége pedig az ütközés következtében kisklott, Orgonásig darálta a talpfákat, majd az Orgonáson hagyott 57-es kocsival felületesen koccant. Mellesleg ahhoz képest szépen összetört… Szóba került nagyfokú sérülése miatt a selejtezése, de a BKV Fehér úti VJF. megjavította. 1993-ban, hat évvel a szerencsétlenség után állt csak újra forgalomba. 
   64 (pót): a városmajori kocsiszínben, utasok nélkül tárolt szerelvény (hegy felőli) kocsija. Ennek ütközött az 53-as. 1987. nyarán állt forgalomba. Párja, az 54-es motorkocsi az 57-es helyrehozataláig a 67-es pótkocsival közlekedett. 
   57 (motor): A reggel kisiklott szerelvény Orgonáson hagyott motorkocsija. A kisiklott állapotban lefelé robogó roncs 63-as a hátfalának koccant. 1987. tavaszán állt forgalomba.

Kapcsolódó oldalak:
FG409801 (1987. január 11: Baleset a Fogaskerekű Vasúton) / HBweb Fotogaléria



Fogas.HBweb.hu


E-mail
Közreműködésed és megtisztelő figyelmed köszönöm!
HBweb.hu | balint.cyberhungary.net
Az oldalt Hajtó Bálint készítette
© 2010 • HBweb.hu || balint.cyberhungary.net || PCNetsol.com