HBWEB • BLOG • HBWEB • BLOG • HBWEB • BLOG • HBWEB
www.pcnetsol.com
www.hbweb.hu
HBWEB CÍMLAP » 
BLOG CÍMLAP » 

BLOG.HBWEB.HU
2010. október 5.

V.I.P. utasunk
   A ma reggel is épp oly szürkének indult, mint bármelyik késő-őszi. A reggeli kávé sem hatott túlzottan, zuhogott az eső. Ólomlábakon vánszorgott az idő, a vonatok késtek, a leleményes diákok sorra kérték az igazolásokat. Sablonos reggel. 
   Hív a Főirányító, hogy a 4827-es (Komárom-Budapest) vonatunkra Tóvároskertnél (Tata) felugrott egy kutya, megpróbálja a vonatszemélyzet benntartani, talán sikerül, valamit addig találjak ki, míg ideérnek. Beszéltem a jegyvizsgálóval, biztosítottam, hogy gonsoskodok a kutyusról, csak addig bírják ki valahogy. Megérkezett Őnagysága. Egy 2-3 év körüli ápolt, nagyon aranyos szuka magyar vizsla. 
   Mint köztudott a fajtájáról, enyhén szólva hiperaktívak. Kis barátnénk sem tagadta meg a kutyafáját, pozitív közfeltűnést keltett, míg szegénykét a kis nyakörvénél fogva be tudtam tuszkolni a kuckómba. Egy perc alatt minden szegletét felfedezte az odúmnak, megkínáltam a szendvicsemből, kapott inni és egy kolleginám hozott neki hivatalos kutyakaját is. Időnként megsétáltattam egy picit, egy alkalommal le is vittem a Vérmezőre, hogy hólyagján könnyítsen.  De nagyon kellett ügyelnünk, nehogy kiszökjön, mert a pályaudvaron való csatangolás végzetes lehet számára. Eközben lázas gúglizásba és telefonálgatásba fogtam: mit is kezdhetnék szegény párával. Ápolt kutyus volt, kicsi a valószínűsége, hogy „kiverték”, inkább csak elcsatangolt otthonról és a gazdi után néhány vonattal őt keresvén ugrott fel a villamos motorvonatunkra. 
   Mint minden korszerű eb-ben, őbenne is egy chip ketyegett. Több menhelyet is felhívtam, fórumokba megírtam az esetet, hisz sürgetett az idő, estig az ügyeleten nem maradhatott. 
   Dél körül betoppant az állatorvosnő, aki – rutinszerűen – chipkártya-olvasójával és egy adatbázisba belépéssel két perc alatt megfejtette kedves vendégünk kilétét. Dolly! - szólt lelkesen a baji illetőségű ebhölgyhöz. Név, lakcím, telefonszám. Inenntől már símán ment minden. Gazdi örül, hozzátartozója bekopog, boldog egymásra találás, kutyus el... telefon csörög, vissza a melóba: Hali! A 4314-esbe akkor a 25-öst és az 50-est kéred?...
   Köszönöm Dollynak, hogy ha csak néhány órára is, de színt vitt e színtelen szolgálatba: „köszönjük, hogy a vasutat választotta”. 



E-mail


E-mail
Közreműködésed és megtisztelő figyelmed köszönöm!
HBweb.hu | balint.cyberhungary.net
Az oldalt Hajtó Bálint készítette
© 2010 • HBweb.hu || balint.cyberhungary.net || PCNetsol.com